Vegyük át kicsiben, hogy miket is tanulhattunk a Zsigerbeszédből, Zeitgeistből, Hetesi Zsoltéktól és a hasonló témájú alkotásokból. Ezek a meghatározó művek nagy általánosságban beszélnek a világot mozgató erőkről. Ám kevés szó esik arról, hogy mi egyéni szinten mit tehetünk.

Nemrég megütötte a fülemet egy szó: VÁROSLÁTOGATÁS. Géczy Gábor nagyon lelkesen tud beszélni arról, hogy maga a város mekkora rákfenéje a világnak: minden működése szerint egy rákos sejtre hasonlít, amint egyre szaporodik és terjeszkedik. A városból kivezető sugárutak kötik össze ezeket a burjánzó sejteket, és előbb a sugárutak mentén indul meg a terjeszkedés, majd szép lassan a köztes területeket is kitöltik mindenféle épületekkel. Maga a város jelen formájában egy élhetetlen, fenntarthatatlan képződmény, ami szivacsként szívja magába az erőforrásokat, cserébe pedig rengeteg szemetet, veszélyes hulladékot termel. Az egészségtelen környezet megrontja az emberek testét, és vele a lelkét.

De térjünk vissza a városlátogatásra. Mint fentebb láthattuk, ez a turisztikai ágazat csak tovább növeli a fenti káros hatásokat. A turisták tovább dorbézolnak az éjszakában, hiszen kikapcsolódnak, "bulivan", és több szemetet is termelnek, kőolaj alapú szállítóeszközeikkel a környezetet terhelik, a messziről jöttek pedig kultúrsokkot okozhatnak viselkedésükkel, ha nagyon otthon érzik magukat, és nincsenek tekintettel a helyi lakosságra.

A várost látogatni azért is jó, mert városban az emberek csak névtelen tömeget alkotnak. Nem ismer mindenki mindenkit, ezért el lehet vegyülni köztük, senki nem szól hozzá, nem kell kényelmetlennek tűnő kérdésekre válaszolni. Az emberek ezért is szeretnek hipermarketekben vásárolni. Rengeteg dolgot megvehetnek anélkül, hogy a kutya is szólna hozzájuk, nem úgy, mint egy kisboltban, ahol néhány dolgot kérni kell a kiszolgálótól, és esetleg válaszolni az egészséget/családot/munkát firtató kérdésekre. A városlátogatók nagy része azt sem tudhatja, mi fán terem a falusi turizmus, amikor légkondicionált szállodaszobájukba fellifteznek, szeparált erkélyükről beszívják a szmogos levegőt, és azt mondják rá, hogy ez jó.

Kognitív disszonancia: ha azt mondják, hogy ez jó, akkor el is fogja hinni, hogy ez a legjobb, ha már rááldozta a pénzét. Saját pénzünkön dőlünk a nekünk előkészített sírgödörbe.