Három hónapja hanyagoltam ezt a blogot, annyi elfoglaltságom volt. Valami klikkelnivaló mindig akadt a gépen, s csak az utóbbi héten volt annyi szabadidőm, hogy esténként valami játékot gyűrjek a gépen. A Drakensang elég jó játék hardcore RPG-seknek. A szabadidőm hiányának oka a Kerecsen TV, amire elég komolyan rágyúrtunk. Van ott mindenféle műsor, még helyi könnyűzene is a Kuttya zenekarnak köszönhetően.
Ma pedig a magyartaltos.info jóvoltából készült egy írásos riport, amire válaszolgatok:
Hejja László! Mi a még a SzövetségTV berkein belül ismerkedtünk meg, te is forgattál a 2010-es MOGy-on. Azóta már te sem a Magyarok Szövetsége központi televíziójánál bővíted a csapatlétszámot, hanem a KerecsenTV-nél dolgozol mint operatőr és vágó. Kérlek mutasd be nekünk ezt az új adót, hogy született és miért?
Üdvözlök minden olvasót innen Debrecenből. 2010 decemberében alapítottuk meg a televíziót, és a névadásban sokat segített, hogy közeledett Karácsony – Kerecseny ünnepe. Az alapötlet az volt, hogy saját kapcsolatainkat kihasználva mutatjuk be azokat a dolgokat, eseményeket, amiket környezetünkben érdemes felvenni. Lelkes önkéntes munka zajlik nálunk, mindenki azt teszi, amihez ért. Sós József leginkább az elektronikus szereléshez ért, ezért ő készítette el a debreceni irodánkba a világítást, aminek segítségével közelítünk egy stúdió körüményeihez. Amint alkalom adódik rá, a hangkeverő potmétereit is ő szabályozza. Az MSZ Hajdú-Bihar megyei vezetője, Botos Csaba aktívan közreműködik a műsorszervezésben, sokáig nem fogyunk ki a bemutatható témából. Bájos riporternőnk, Kapás Mónika most végez média szakon. Továbbá ötleteikkel, tanácsaikkal, előadásaikkal még sokan mások segítik munkánkat.
De ha a Magyarok Szövetségének van már egy fő tv-je, akkor miért van szükség egy újra a szövetségen belül?
Webszerkesztőként is dolgozom többek közt, és mind fogyasztói, mind fejlesztői szempontból hibásnak tartottam a Szövetség TV internetes műsorközlési struktúráját. A néző nem tudja, hogy mikor mit lát, és nem nézheti azt, amit szeretne. Ezért felkínáltam a Szövetség TV-nek egy olyan weblaprendszert, ami most a Kerecsen TV-nél látható. Erre számomra érthetetlen okokból nem tartottak igényt, csak az archívumot kívánták ezzel rendszerezni. Eredeti célom nem ez volt, ezért Debrecenben összedugtuk néhányan a fejünket, és megállapítottuk, hogy kis híján minden a rendelkezésünkre áll, hogy önerőből létrehozzuk azt, amit a Szövetség TV-nél kívántam módosítani a nézőszám növelése érdekében. Eddig is készítettem felvételeket, amit ott leadtak, tehát megmaradtam az operatőr/vágó pozícióban, csak kamerát és számítógépet kellett modernizálnom a jobb minőség és a gyorsabb videófeldolgozás érdekében.
Szükségesnek tartottuk a TV indítását, mert a többi hasonló nemzeti internetes műsor tartalmi, és/vagy formai hiányosságokban szenved, kevés a jó minőségű munka. Talán a Barikád TV egyes műsorai példamutatóak, de sokszor náluk is kilóg az amatőrség lólába. Nálunk sem tökéletesek a körülmények, de mindent megteszünk, hogy ne kelljen szégyenkeznünk az általunk készített műsorok miatt.
Műsoraitok nagyon változatosak, szó esik a néphagyományról, a népi gyógymódokról, sőt, magyarságtörténeti témákat is feszegettek. Ebben a témakörben már nem csak körzeti eseményekre esik a hangsúly, hanem áttolódik összmagyarsági értékekre.
Szerencsére sok értékes előadás zajlik Debrecenben, amit az MSZ, MSZ-közeli személyek szerveznek. Ezeket az előadásokat létfontosságú, hogy az interneten bármikor meg tudják tekinteni a kedves nézők, mert így sokkal eredményesebben eljut akár az ország, akár a világ többi magyarlakta szegletébe a mondanivaló. Egy előadóterem befogadóképessége véges, de a visszanézés elméletileg végtelen számú lehet. Ezért fontosnak tartjuk, hogy az előadások tartalmilag csonkítatlan formában szerepeljenek adásaink között, s nem próbáljuk meg 5 percre redukálni egy 2 órás, mondanivalójában lépcsőzetesen egymásra épülő előadás anyagát. Ez néha akár fárasztó is lehet a néző számára, hiszen a kereskedelmi és közszolgálati tévék arra szoktatják a nézőket, hogy maximum 5-7 percig tudjanak koncentrálni egy témára, aztán hirtelen témaváltás következik, és kell az idő a villódzó reklámokra.
Miből tartjátok fenn a KerecsenTV-t, miből fedezitek a futó költségeket?
Reklámok nálunk nincsenek, ezért bevételről sem beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy a saját zsebünkbe kell nyúlni, ha költség merül fel. Ez szerencsére egy egyszeri nagyobb beruházást igényelt, amíg beszereztük a szükséges technikai berendezéseket, és megteremtettem a műsorközlés informatikai hátterét. Innentől évi pártízezer forintot kell előteremtenem csupán a tárhelyre és domainnévre, hogy a nézők kompromisszumok nélkül, HD minőségben tudják megtekinteni a műsorokat.
Helyileg kivel mondható sikeresnek az együttműködés?
Még meg sem volt az új kamera, amikor személyes ismeretség útján a Jobbik Magyarországért Mozgalom debreceni szervezete a rendelkezésünkre bocsátott egy HD kamerát, amivel elkezdhettem a munkát. Ez a kapcsolat azóta is fennáll. Több civil szervezettel is tartjuk a kapcsolatot, akik értékes műsoranyaggal tudnak szolgálni.
Mi a célkitűzésetek a közeljövőre tekintve?
Munkatársakat próbálunk keríteni, ami nem kis feladatot jelent, mert társadalmi munkáról beszélünk, az pedig nem túl csábító a szakemberek számára. Kontárokkal pedig nem érdemes dolgozni, mert csak hátráltatnak, ahelyett, hogy előremozdítanák az ügyet. Inkább kevesebb műsort közlök, de a saját munkámról legalább elmondhatom, hogy elfogadható minőségű. Egyedüli operatőr/vágóként ugyanis nem tud más helyettesíteni.
Köszönöm a beszélgetést és minden jót kívánok a további munkátokhoz!
Olvasóink is meglepetésben részesülnek, mert a KerecsenTV több előadása honlapunkon is elérhetővé válik, nem csak mozgókép formában, hanem hordozható hanglejátszóra felmásolható mp3 formátumban is. Az első a TudásTárban, a második a HangTárban érhető el.
| < Előző | Következő > |
|---|
Okosan keress!
Ezt olvasom épp
Utolsó kommentek
|


Címlap RSS