Július 19-én még nem tudtam, hogy 21-én hajnalban Lengyelországba indulok egy ismerős bandával. Először Rudi kiírását láttam Facebookon, hogy egy 10 napos lengyel útra keresnek még két útitársat. Szállás, étel, utazás biztosítva, csak költőpénz kell. Csábítónak hangzott, bár sok mondvacsinált ellenérvet fel tudtam hozni ellene. De a Szívem is úgy gondolta, hülyeség lenne kihagynom. Közben másik csatornán keresztül is invitáltak. Így kötöttem ki  21-én, csütörtökön hajnal fél 5-kor egy nagy bőrönddel egy Skafunderz feliratú, 8-személyes luxus kisbuszban.
Az útitársak fiatal fiúk és lányok voltak, akiket egy-két kivétellel hol innen, hol onnan már ismertem. Nyolcszáz kilométer út állt előttünk, egyenesen északra, ki a hazai kánikulából. Kezdetben sokan bóbiskoltak még az alváshiány miatt. Déltől elkezdtünk filmet nézni a beépített képernyőn. Torrente 1-3, Kate és Leopold, valamint Trónok harca 1-3 került a terítékre.  Esőtől terhes fellegek alatt tettük meg utunk nagy részét, és első napi végállomásunkhoz, egy a belorusz határ menti tatár faluhoz érkezve is esett rendesen az eső. Nagy adag vacsorával vártak minket a vendéglátók, akik egy nagy éttermet üzemeltetnek itt a világ végén. Szállás tekintetében két lehetőségünk volt: egy fedett, nyitott falú szín és egy lomos, dohos ház. Kint 14 fok környékére csökkent éjjel a hőmérséklet, ezért a ház népszerűbb volt. A szúnyogok mindenhol muzsikáltak a fülünkbe. Hajnalban arra is felriadtunk, hogy egy egér kezdett motoszkálni a nyitva hagyott táskámban. Fél óra múlva ugrott ki belőle, amikor már majdnem visszaaludtam, na, akkor visszahúztam a cippzárt. Mint kiderült, rendes szobákat is kaphattunk volna, ha hamarabb szólunk, hogy mikor és hányan megyünk.
Tisztálkodás tekintetében büdös csehül álltunk. Fürdőszoba nem állt a rendelkezésünkre, de szerencsére Lengyelország északkeleti részében napközben sincs gatyarohasztó meleg, ami miatt ilyenkor hazánkban még napközben is zuhanyozni kényszerülnénk. A banda beöltözött hagyományőrző ruházatba, amiben akadt honfoglalás-kori gúnya és végvári páncélzat is. A tatár falu ugyanis elég népszerű idegenforgalmi látványosság.
Hosszas interjút készítettünk vendéglátóinkkal. Lengyelül folyt a társalgás, Szilárd volt a riporter, én pedig egy kukkot nem értettem belőle, csak kapkodtam a kamerát. Majd Szilárd lefordítja, és készítünk egy magyar feliratos változatot. Nagyjából a Lengyelországban élő tatárok hagyományainak ápolása volt a téma.
Szilárd fekete pontokat osztogat a hülye kérdésekért. Ahogy az egyik lány mondja, aki már sokat utazott vele: reggelente nem szabad Szilárdhoz szólni, amíg meg nem ivott egy liter kávét és el nem szívott egy hektár dohányt. Akkor átvált a morgásról emberi beszédre, ám akkor is elég harapós kedvében van.
A második nap végén a házigazda családja és a vendégek is bebújtak a fedett asztalos részbe, és hallgatták a kis zenekarunkat. Lanton és más húros hangszereken játszott Szilárd, Bogi és Eszti énekeltek, én doromboztam.
Az étkezés pazar volt. Svédasztalos reggeli, süti minden étkezés után. Az étlapot böngészve kiderült, hogy drága mulatság lenne, ha mindezért még fizetnünk is kellene.
A második ott töltött éjszaka után megköszöntük a szíves vendéglátást, és a Jankowo melletti Kawkowo felé vettük az irányt. Szilárdék régi ismerőse, bizonyos Wolff lakott ott a feleségével egy jókora családi házban. A település egy pici falucska, csodaszép, dimbes-dombos festői környezetben. Több mint 300 km volt az ide vezető út, végig alsóbbrendű utakon, ezért jócskán délután volt, mire ideértünk. Egy éjszakát szándékoztunk itt tölteni. Miután berendezkedtünk, majdnem mindenki elment valami közeli mulatságba. Én maradtam, hogy kihasználjam az internet adta lehetőségeket, és kiheverjem a felfázásomat. Ehhez az kellett, hogy nyár derekán a legmelegebb téli zoknimban, bemelegítőalsóban, állig húzott hálózsákban aludjak a ház legtetején, a tetőtér feletti galérián.
A kommunikáció terén sikerélményeim voltak. Angolul beszélgettem a tatároknál reggel egy helybéli tanáremberrel nemzetgazdasági kérdéskörben egy fél órát, utána este pedig a vendéglátónkkal, Wolffal beszélgettem több mint fél órát a szakmámról, magamról, a vallások szerepéről életünkben és a hagyományőrzés fontosságáról. Bezzeg állásinterjún, vagy egyéb nem kötelező helyzetben mukkanni alig tudok angolul. A házigazda gregorián kórusban énekelt, s amíg fent interneteztem, addig hallgathattam a gyakorlását.
Másnap reggel a környékbeli tanyavilágból felvettünk egy helyi zenészt, egy Kása nevű nőt, és így sofőrrel együtt tízen mentünk végleges úticélunk felé, még 100 km-t.
Kętrzyn városban a Powiatowym Centrum Edukacyjnym kolijában szálltunk meg. Pár óra pihenőt kaptunk. Amíg a többiek aludtak, addig körbejártam a kolit laptoppal, hogy honnan foghatok használható wifi adást. Végül legjobban a koli bejárata előtt egy padra ülve foghattam a szemközti társasházból egy kódolatlan adást. Estefelé elmentünk a helyi várhoz, ahol találkoztunk a többi magyar hagyományőrzővel. Taktaharkányból az Arany Turul hagyományőrző egyesület jött haditornázni kb. 10 fővel.
Utunk célja ugyanis az volt, hogy három társaság (Hol-Tér, Arany Turul, Kard és Oroszlán) hétfőtől szombatig szórakoztatja a nagyérdeműt az egy hetes várfesztiválon. Gyerekprogramok, foglalkoztatások, színdarabok, vásár, haditorna, ami belefér a középkori hagyományőrzésbe. Utat, szállást, ételt fizetnek ezért a rendezvényszervezők.
Turulékkal jött egy tiszacsegei csikós srác, karikást árul és mesterien karikásozik, 18 éves kölke is van már, és osztja az észt mindenfelé még párkapcsolati téren is. Van egy idős házaspár Kassáról, magyarul folyékonyan beszélnek, a férj jött bohócként szórakoztatni a gyerekeket, és azt mondják, 40 évnyi házasságuk alatt még sohasem veszekedtek. Jó látni, hogy vannak ilyen emberek. Egész nap mit csinálunk: két csaj árul: Bogi a saját nemezékszereit, Eszti a kalocsai mintával festett faládikáit, Rudi is árul kis ékszereket, amiket a vásárokon szokott, plusz Bodnár Balázs nemezcuccait. Ők standoknál árulnak egész nap a várudvaron. A vár bejárata környékén a harcosok bemutatóznak, íjaztatnak, a csikós pedig karikásokat árul. A hét alatt 6000 embert várnak, hogy megforduljon itt, s ez beigazolódni látszik. Az árusok közül azonban csak azoknál van forgalom, akik ételt, italt hoztak, a többi nagyon pang. Jött egy bőrékszereket árusító csaj, és Eszti annyit nem tud árulni a saját cuccaiból, hogy egy sima, bőrből készített nyakláncot megvehessen.
Reggel 9 körül indulunk el mindig a szállásról a várba, ott reggelizünk valami hideg kaját. Kedden nem volt reggeli, csak az előző napi maradék. Még jó, hogy én bevásároltam a koli melletti kisboltban reggelinek valót, ezért engem nem érintett olyan érzékenyen, mint a többieket. Az ebéd rendszerint a vár melletti étteremben történik 2 után, ott jó a főtt kaja. Vacsora pedig a várban hidegtál, kvázi svédasztal 6 után.
Hétfőn délután elindultam az egyik utcán, hogy mindig balra fordulva majd visszajutok a kiindulópontra. Ez speciel 5 km-es gyalogtúra lett, zártkertek, tanyák, szántók, ipartelepek és külvárosi részek mellett. Közben utolért egy felhő, aminek lógott a lába, s az esőt fák alá húzódva vészeltem át. Kedden már hárman mentünk a belváros felé, ahol a város szebb részeit is láthattuk. A főutca szép volt, de a mellette sorakozó szép homlokzatú régi házakat megkerülve láttuk, hogy akárcsak a debreceni főutcán, itt is csak az utcafrontot csicsázták ki, hátul ezek is patkánylyukak. A párszintes házak, az enyhén kanyarodó főutca és a park olyan volt, mintha Hajdúböszörmény járdáját koptatnánk. A városban a vártól eltekintve találtunk még szép tavat, tóparti fedett színpadot, stadiont.
Kedden a harcosoknál volt ijedelem, amikor Ádám a szeme alá egy centivel bekapott egy ládzsaszúrást. Szerencsére éppen csak nekiment, de így is egyből elfutotta szemét a vér, s megrémült, hogy elvesztette a szemét, mert hirtelen a látása is elment a jobb szemére. Amíg a harcosok vezére elsősegélyben részesítette, és Szilárd a mentősökkel tárgyalt telefonon, addig elugrottunk a busszal a szállásra, hogy Ádám biztosítási és személyes papírjait magunkhoz vegyük. Visszaérve Ádám már jobban volt, ezért a busszal vitték kórházba. Két öltést kapott a szeme alá.

A leírás és a fotók folyamatosan bővülnek, amíg az út tart.