Harmadik típusú találkozás egy Dell Inspiron 1542-vel

Kezeim közé került egy annyira friss Dell Inspiron 1542, hogy nekem kellett kiszaggatnom a csomagolásából is. Ami érdekelt a csomagolásból, az egy Ubuntu 9.10 install DVD és maga a gép volt. Igazából elég drága gép volt, ár/értékben nagyon hátul kullog a listában. A gazdája, ha okos volt, 130-ért megszerezhette, ha nem, akkor 150-ért. Ezt a pénzt komolyabb gépre is el tudtam volna költeni.

A gép nagyon tetszetős volt, egészen addig, amíg a csillogó felületet meg nem érintettem. A legapróbb ujjlenyomat is durván látszik rajta, hát még, amikor rendesen megfogom. A billentyűzet nyeklik-nyaklik, mint manapság minden kínai termék. A későbbiekben gondot okozott, hogy az egész gépen mindössze egyetlen LED utal a gép állapotára, az is csak a bekapcsolt / töltési / suspend álapotot jelzi. A wifit lehet kapcsolgatni, de sehol nincs visszajelzés, ezért a kapcsolási lehetőséget érdemes letiltani a BIOS-ban. A HDD LED is hiányzik, ami a teljesen laikus felhasználónak jó, nekem azonban roppant idegesítő.

Először feltettem rá a mellékelt Ubuntut. Minden szépen ment rajta, amíg internetet nem akartam bele csiholni. A zárt Broadcom driver már fent volt, és látta is a környékbeli hálózatokat, de IP-t egyiktől sem kapott. Amikor kikapcsoltam a routeremen a MAC szűrést, még akkor sem. Dugtam bele vezetéket, de úgy sem csatlakozott a routerre.

Volt nálam egy Win7 telepítő, amit még nem láttam élőben egy gépen sem, ezért már nagyon szerettem volna kipróbálni. Fel is tettem a gépre rendesen, ahogy kell. De akkor sem jutott tovább az SSID-k felismerésén, és kábelen sem csatlakozott. Kicseréltem gyorsan a routert (TP-Linkről Linksys WRT 54 GL-re), és már csatlakozott is a hálózatra.

A Win7 szép és jó volt, csak nem lehetetett aktiválni, ezért inkább egy Mandriva 2010 Free-t vettem elő, mert az más gépen is szépen muzsikált. KDE desktoppal, Compizzal még a gazdájának is leesett az álla, hogy mi erő van a Linuxban. Diáknak lesz videó/zene/office/internet/chat célokra. A szopás itt indult meg, mert sehogy nem bírtam működő fájlmegosztást csiholni egy XP és a Mandriva közé. Sok dolgot kipróbáltam, FTP szervert is csináltam, de a végső megoldás az lett, hogy a KDE mellé tettem egy Gnome-ot is, és a Nautilussal már megláttam az XP-t. Wifin elég lassan csordogált sok gigányi zene egyik gépről a másikra, ezért tettem közéjük ideiglenesen egy routert, és mindkettő kábellel csatlakozott, mert 100 megabit azért jóval elviselhetőbb sebesség. Annyival még bölcsebb lettem, hogy felesleges ezért egy komplett Gnome-ot felzúzni, elég csupán a Nautilus fájlkezelő.

A gép soványka adatai:

Processzor: Intel Celeron M 585 2,16 GHz 1 MB cache 667 MHz FSB
Memória: 2x1 GB Nanya DDR2-800 CL6-6-6-18
Chipset: Intel GM45
Videokártya: Intel GMA X4500MHD
Hangkártya: IDT 92HD71B7 HD Audio
Kijelző: 15,6” (1366x768, Glare-Type)
Merevlemez: Western Digital WDC3200BEVT-75ZCT2 (320 GB, 8MB cache, 5400 rpm, ATA133)
Optikai meghajtó: HL-DT-ST GT10N DVD-RW ATA133
Hálózati kártya (LAN): Marvell Yukon 88E8040 Fast Ethernet Controller
Hálózati kártya (WLAN): Dell Wireless 1397 802.11g
e-SATA: nincs
HDMI: nincs
Mobil internet: nincs
Modem: nincs
TV tuner: nincs
Távirányító: nincs
Webkamera: van
FireWire: nincs
Bluetooth: nincs
Infravörös port: nincs
Kártyaolvasó: van
Ujjlenyomat olvasó: nincs
Akkumulátor: 4 cellás 28Wh
Operációs rendszer: nincs
Tömeg: 2,5 kg

Az összes extra így a kártyaolvasó és a webkamera. A három év garancia talán ér valamit, de személy szerint jobban szeretem, ha inkább a gép strapabíró, és három év múlva sem kell üdültetni a szervizben.

 

Hozzászólások  

 
# exer 2010-08-04 22:44
Azért Sambával mennie kellett volna, elvileg az eléggé jó cucc. A Nautilust az életben nem próbáltam még; na rá is kukkantok :)
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 
 
# Razide 2010-08-05 17:20
A Sambával nem is volt gond, csak normális böngészőt nem találtam még a Nautiluson kívül, amivel megbízhatóan lehet fájlmegosztásba n turkálni.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Okosan keress!

Utolsó kommentek

Oldalainkat 139 vendég böngészi