A Magyarok Szövetsége idén is megrendezi augusztus 13-14-15-én a tavalyihoz hasonló Magyarok Országos Gyűlését. Az infósokkal úgy döntöttünk, hogy javítunk a tavalyi kommunikációs módszereken, és létrehozunk helyben egy a szálláshelyekre is kiterjedő wifi hálózatot. Ennek elkészítettem a vázlatos topológiáját:

A topológia rajza SmartDraw-val készült.
A központi hálózat tavaly is működött, ehhez pár antennával és egy routerrel hozzájárulunk így Hajdú-Bihar Megyéből, a laptopokat pedig hozzák a helyi infósok. A helyi építkezés gyakorlati része még hátravan. Ez a hardveres része, de van még egy szoftveres kérdés. Hogyan, milyen módszerrel, protokollal cseréljünk információt? Tavaly egyfolytában a hangosbemondóba dörögték a rendezői utasításokat a főszervezők, és ezért még én is szégyelltem magam, ugyanis a fő program alatt is egyfolytában ezt lehetett hallani.
Csakis helyben hosztolható megoldások jöhettek szóba, mert az internetkapcsolat a bokorhálózatban nagyon korlátozott lesz. Helyben pedig hasít a háló, ha ott a szerver. Gondoltam IRC-re. De ez nem jó, mert ha becsukjuk a chatablakot, és újra belépünk, akkor klienstől függően vagy mutatja az előzményeket, vagy nem. Inkább nem.
PHPFreeChat is szóba jöhetne, de ez a formátum a hosszabb bejegyzésekre alkalmatlan.
Fórummotor. Igen ám, de támasztottam egy olyan követelményt, hogy ha valaki hozzászól egy témához, akkor a többi kliens, aki éppen azon a témán lóg, azonnal lássa, hogy hozzászóltak. Mondjuk ajaxos megoldással. Az elterjedtebb fórummotorok közül egyik sem felelt meg ennek a kritériumnak. De rátaláltam a Vanilla fórumra. Szépen néz ki, még a Facebookra is hasonlít egy-két kezelőrendszere. A lényege, hogy van benne live refresh. Admin oldalon állítható, hogy a kliensek milyen gyakran frissítsenek, de éppen ki is lehet kapcsolni a funkciót - attól függően, hogy kinek mit bír a szervere, és milyen forgalom van a fórumon. A központban írnak egy utasítást, a megyebokrokban pedig az illetékes figyelők látják, hogy beesett egy új üzenet. Tökéletes.
Annyiban nem volt tökéletes, hogy nem volt hozzá magyar nyelv. Csak német volt még elérhető, és annak a nyelvi fájlnak az átírásával tudtam nagyrészt magyar frontendet kicsikarni. Ha szüksége lenne valakinek a magyar nyelvi fájlra, itt letölthető. A /conf/locale.php fájlt kell kicserélni, esetleg tetszés szerint módosítani.
De minden rendszer annyit ér, amennyit használják, és ez csak helyben derül ki, mennyire lesz eredményes. Nem állhatok korbáccsal a felhasználók mögött, hogy ha a XXI. században élünk, akkor ne futárok loholjanak fel, s alá, és ne is megafonból kelljen embereket csődíteni erre-arra.
| < Előző | Következő > |
|---|
Véletlen kép
Okosan keress!
Utolsó kommentek
|




















Címlap RSS






Hozzászólások
1. belősz egy pc-n iptablest jól tűzfalnak, vagy más megoldás?
2. miért raksz switchet azon kívül, hogy azon a szinten csinálj egy közösködést?
2. Több számítógép van rákapcsolva egy-egy helyszínen, mint azt a rajz mutatja, egy 4 portos router kevés lenne oda.
A rendszert végül is nem használtuk, futárok voltak és hangosbemondó. Itt még a XIX. században élünk.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.